(frissítve: 2009. január 10., 14:00)
Fran Fine a nappali nagy kanapéján ült kinyújtott lábakkal. Délután 5 óra volt, és halálra unta magát. Éppen a Dr. Quinn ismétlését nézte, de valahogy nem tudott belemerülni a sorozatba. "Talán, mert minden epizódot 200-szor láttál már." - motyogta magának. Körbenézett a nagy, üres házban. A gyerekek mind barátokhoz vagy sportolni mentek, Niles vásárolt, és Mr. Sheffield a színházban volt C.C.-vel. Micsoda egy unalmas nap! Fran megpróbálta felhívni Val-t, de az anyja azt mondta, fodrásznál van, és mikor a saját anyját hívta, senki sem vette fel.
Lustán kinyújtotta a karjait a feje fölött. Hogyan tudná élvezni a napot egyedül a házban? Az első gondolata az volt, hogy bemegy a konyhába egy doboz Haagen Dasz-ért, de elvetette az ötletet. Mostanában örült az alakjának, különösen azért, mert úgy tűnt, Mr. Sheffield értékeli ezt. Nem kellene tönkretenni!
És ekkor a gondolata a kedvenc témájára irányult: Mr. Sheffieldre. Ó igen, észrevette, hogy Mr. Sheffield sokszor megnézi mostanában. Mindig, mikor besétál az irodába, észreveszi, hogy a szemei gyorsan végigmérik a testét, és aztán a legcsábítóbb mosolyával mosolyog rá. Legalábbis Fran csábító mosolynak tartotta. Mr. Sheffield minden rá irányuló pillantása csábító volt Fran szemében. De tudta, hogy nem vesztette el az eszét. Mr. Sheffield egy barátság-határvonalat állított kettejük közé, de a szemeiben biztosan nem ez látszott. Azokban a gyönyörű olajzöld szemeiben. Te Isten, Fran hogy imádta azokat a szemeket! A csudába, mindent imádott benne! A mosolyát, a kézmozdulatait, amikor dühös, ahogy igazgatja a nyakkendőjét, így meg tudja csinálni neki ő. Fran egyszerűen imádta megigazítani Maxwell nyakkendőjét. Elidőzve vele mindig "véletlenül" megérintette a bőrét a nyakán, miközben rendbe hozta a csomót. A bőre lágy volt és meleg, és mikor megérintette, mindig változást érzett Maxwell légzésében. Ez arra biztatta Frant, hogy még mindig lázba tudja hozni Mr. Sheffieldet. Még akkor is, ha ő erősen próbálja elrejteni az érzéseit, Fran nagyon jól tudta, hogy nem hagyta hidegen az érintése, a tekintete és a flörttel teli megjegyzései.
Miközben Maxen ábrándozott, Fran tudatán kívül felsétált az irodába. Szerette a fából készült ajtót, ami mindig egy Maxwellel töltött újabb próbálkozás kezdetét jelezte. Minden alkalommal, mikor meglátta azt az ajtót, mindig tudta, hogy szemtől szembe kerülhet azzal a férfival, akit imádott. Az ajtó látványa mindig megnövelte a pulzusát. Még most is, hogy biztosra tudta, senki nem várja az ajtó mögött, a szíve hevesen kezdett verni. "Nyugalom, butus, nincs itt." - mondta magának.
Csendesen kinyitotta az ajtót. Az érzés nem tűnt természetesnek. Általában kettőt kopog erősen, kop-kop-ot kiált, és belendíti az ajtót, felfedve kilétét. Még mielőtt Maxwell válaszolna a kopogásra, Fran bevágtat és felugrik Max asztalára. Ma az asztal elhagyatott volt. Max széke rendesen, félig be volt tolva, és csak néhány papír emlékeztetett korábbi tevékenységre a szobában.
Fran besétált az üres irodába. A közepén tett egy 360 fokos fordulatot, hogy teljesen szemügyre vegye az iroda minden egyes részét. Fran úgy érezte, mintha Max körülötte lenne. Minden részletéhez tartozott egy emlék róla. Vicces, hogy C.C. is itt dolgozott, de valahogy mégsem hagyott még nyomot ebben az irodában. Az egész Maxwell Sheffield volt.
Fran sóhajtott, miközben odasétált az asztalhoz. Karcsú ujjait végighúzta a peremén, mintha egy kézzel faragott szobor lenne. Nos, az asztal készülhetett kézzel faragva, amennyire ő tudta. Valószínűleg egy méregdrága ékesség volt. Számára mindenesetre helyettesíthetetlen értéket jelentett. Amikor ezen az asztalon ült keresztbe tett lábbal, minden erejét rá gyakorolta. Max felé húzódott olyan kilátásokkal, hogy hozzáérhetett úgy, hogy Max nem húzódik hátra. A legjobb dolog abban, ha azon az asztalon ül, az a látvány, amit a lábai kínálnak Maxnek. Fran tudta, hogy Max szereti ezt. Max még be is vallotta, akkor, amikor az anyja látogatóba jött. Ó, Fran jól emlékezett arra a látogatásra. Minden a konyhában kezdődött, amikor az anyja rászólt Maxre, hogy gombolja be az ingjét. Mr. Sheffieldet felbosszantotta, és azt válaszolta: "Meleg van az irodámban." Valamit, amit nem szabadott volna mondania a közelében. Fran bele sem gondolt Max anyjának jelenlétébe. Csak olyan természetes volt számukra, hogy megragadják ezt az alkalmat a flörtölésre. Fran elindult a konyhában, hogy szembenézzen Max-szel, és mondta: "Nem emlékszem, hogy ott jártam volna." Max egyenesen értette a célzást, és pajkosan rámosolygott felhúzott szemöldökkel. Aztán Max észrevette az anyja helytelenítő tekintetét. Max magyarázkodni próbált, ami csak rontott a helyzeten. Fran kuncogott magában, amikor eszébe jutott, hogy Max mondta az anyjának: Fran felugrik az asztalára valamelyik öltözékében. Az anyját nem szórakoztatta a dolog, és Max abbahagyta, mikor nem tudta, mit mondjon ezután.
Jó kis vallomás volt ez, vagy nem? Max szerette az öltözködését! Ez nem volt kidobott pénz. Ha Max tudná, hogy az elmúlt évben kifejezetten neki öltözködött! A ruhái mindig adtak arra célzást, hogy szexi legyen, és tudta, hogy Maxnek tetszett. Először olyan férfinak tartotta őt, aki a kosztümös és üzletasszonyos öltözékű nőket szereti. De elég gyorsan felfedezte, hogy tetszenek neki a szűk, rövid szoknyái és topjai. Max mindig duplán megnézte, amikor valami extra csábító ruhát viselt.
Gondolkodás nélkül felugrott az asztalra. "Nos, Mr. Sheffield" - mondta az üres széknek. "mondja, mit tart szexisnek bennem?" Kicsit hátrahajolt, és lassan keresztbe tette a lábát. "Szereti, ha ezt csinálom? Tudom, hogy igen. Mindig ott van az a vágyakozó pillantás a szemében." Egy kézzel lesimította a topját. "Vagy a női erősségeim tetszenek, amikor a szűk blúzaimat hordom?" Pajkosan vigyorgott a saját játék-beszélgetésén. "Ó, mit szól, Mr. Sheffield? Akar szeretkezni velem az asztalán?"
Ez túl vicces volt. Hátrarántotta a fejét egy csillapíthatatlan nevetéssel egybekötve. De a móka hamar véget ért. Szeme sarkából kiszúrt egy alakot az ajtóbejáratban.
A házban csendesség volt, amikor Maxwell Sheffield belépett. Örült, hogy korán hazaért, gyorsan elintézte az üzleti ügyeket. Most, habár úgy tűnt, senki sem várt rá.
Sóhajtott. Hol van mindenki? Besétált a konyhába remélve, hogy Nilest ott találja. Valójában nagyon szeretett volna egy kis csésze kávét inni, de sajnos az inas nem volt sehol. Max tett egy futó pillantást a kávéfőzőre. Megcsinálhatná magának, de egyáltalán nem volt kedve hozzá. Túlságosan nagy volt a csendesség. Hol van Miss Fine? A gondolat nem döbbentette meg most már. Mindig előre várta, hogy majd üdvözli őt, amikor hazaér. Ez teljesen természetes volt. Jó volt beszélgetni egy nővel egy hosszú munkanap után. Amióta nem volt felesége, nem volt furcsa, hogy egy jó beszélgetésért egy baráthoz fordul, egy női baráthoz. Niles egy jó ember volt. Sokszor beszélgettek jókat és mélyen a régi cimborájával. De egy férfi nem helyettesítheti egy nő helyét. Ők mások. Jobb hallgatóságok, jobb tanácsadók és sokkal érzékenyebbek. Miss Fine mindig tudta, hogy vidítsa fel, amikor maga alatt volt, vagy hogy adjon neki tanácsot, amikor valami a fejében járt. Az ő mosolya általában mindent megold.
Ez az, amit a barátok megtesznek egymásért, és Miss Fine óriási barát volt, egy rendkívüli barát, egy gyönyörű barát. Igen, beismerte, hogy gyönyörű. Max nem volt vak. Jobb egy szépséget nézni, mint egy öreg csúnyaságot. De ez csak egy dolog. Nem jelenti azt, hogy vonzódik hozzá. Csak szerette őt nézni.
Mosolygott magán, felidézve, mit viselt ma reggel. A fekete szoknyája rövid és szűk volt, mint mindig, és ugyanez elmondható a felsőjéről is. Vicces volt. Régebben a klasszikus, elegáns nők tetszettek neki. Sara sosem hordott ilyen ruhákat, mint Miss Fine. De valami érthetetlen okból tetszett neki Miss Fine stílusa. Egyedülálló volt. C.C. sosem hagyott ki egyetlen pillanatot sem, hogy megmondja neki, milyen vacakul néz ki Miss Fine, de úgy tűnt, Max sosem értett egyet vele. Nem számít, milyen hiányos öltözékben volt, mindig volt stílusa. Nem is említve, amikor estélyi ruhában volt. Egy egész szobát el tud csendesíteni, ha csak besétál egy pompás ünnepi díszben. Ó igen, egy szépség volt. Hála Isten Max tudta irányítani magát, mert különben tönkretehetné ezt a jó üzleti és baráti kapcsolatot, amiben voltak.
Oké, azt mondta neki a repülőn, hogy szereti. De kétségbe volt esve. Úgy volt, hogy az utolsó pillanatukat töltik együtt ezen a földön. És ő szerette. De csak barátilag. De Fran félreértette.
Max sóhajtott. Talán nem lett volna szabad olyan szenvedélyesen megcsókolnia, ahogy tette. De nem tudta irányítani magát. A halál torkában volt. Nem engedhet meg magának egy férfi egy kis csókot, mielőtt elmegy? Vagy egy nagyon "forró" csókot. És a Párizsban töltött napjuk fantasztikus volt. Egy romantikus filmben bele is szerettek volna egymásba egy ilye nap után. De ez nem volt ilyen egyszerű a való életben. Ő egy özvegyember volt, az Isten szerelmére, Miss Fine pedig a dadus. Ez egy téveszme volt. Csak barátok voltak, és ezt tisztázta is vele a lépcsőn késő este. Miss Fine megértette. Az ez utáni csók csak egy pecsét volt a barátságukon. Egy baráti kis csók minden, amit mindketten akartak.
Újra sóhajtott, miközben felsétált az irodaajtóig. Aztán csendesen megállt. Az ajtó félig nyitva volt, és egy hangot hallott bent.
Megfogta a kilincset, és csendesen kinyitotta az ajtót. "...szűk blúzaimat hordom" - csak ennyit hallott, mielőtt megláthatta volna az asztalát.
Miss Fine ült ott háttal neki, az asztal szokásos pontján. Mi az ördögöt művel?
Látta, hogy egy kicsit közelebb hajol a székhez, mintha ülne ott valaki.
"Ó, mit szól, Mr. Sheffield?" - hallotta, amit mondott. Már meg is látta őt? Már azon volt, hogy válaszoljon, mikor újra megszólalt.
"Akar szeretkezni velem az asztalán?" A levegő megállt Maxben. Mit mondott? Hitetlenül figyelte Frant, mialatt ő elkezdett hangosan nevetni. Aztán hátrafordította a nyakát, és a nevetés elhalt.
"Ó, Mr. Sheffield" - mondta, miközben gyorsan felállt az asztalról. "Nem hallottam, hogy bejött. Én csak..." Reménykedve körbenézett az irodában, hogy találjon valami ötletet, amivel fedezheti magát. Nem volt semmi. Mennyit hallott? "Én csak vicceltem magával." - erőltetett ki egy nevetést.
Maxwell még mindig az ajtóbejáratban állt, felemelt szemöldökkel. "Viccelt velem, Miss Fine?" - kérdezte lassan. "Igen, tudja, viccelni." Még egy nevetést kierőltetett, miközben Max felé sétált. Az ujját Max álla alá tette és gyorsan megpöckölte. "Megfogtam!" - mondta kacsintva, amint kisétált.
Ó, te jó ég! A feje ordított, miközben ledobta magát az ágyba a szobájában. Valahogy nevetnie kellett. Milyen kínos volt! Még mindig látta a hatást Max arcán. És a szája kissé kinyílt. Fran tudta, hogy biztosan hallotta az utolsó rész. Vajon mit gondol most róla?
Fran belenézett a fal túlsó oldalán levő tükörbe. Az arca elvörösödött. Ez arra emlékeztette, hogy Max is elpirult. "Hm, ez még jól is elsülhet."
***
Margaret csendesen evett, Brighton a fociedzésről fecsegett Frannel. Gracie a krumplipürével játszott, és Niles időnként beleszólt a beszélgetésbe. Hál' Istennek mindenki természetesnek tűnt, kivéve...
Csak ő gondolja, vagy Miss Fine egy még szexisebb és szűkebb ruhába öltözött át, mint ami korábban volt rajta? Minden 2 vagy 3 mondat után gyorsan felcsillantott egyet azok közül a gyilkos mosolyok közül. Mindig is ezt csinálta?
Te Isten, milyen kínos volt az a délutáni szituáció Miss Fine-nal az irodában. "Akar szeretkezni velem az asztalán?" Ezek a szavak ismétlődtek a fejében attól a pillanattól kezdve. A hangja olyan mély és csábító volt. Hallotta már valaha ezt a hangot? A bőre libabőrössé vált. Ez az, amit minden alkalommal akart, amikor az asztalán ült?
"Apaaa?" - bizonytalanul hallotta Margaret hangját. Max lassan felé fordult. "Mi az, szívem?" A tekintete ködös volt. "Apa, merre jártak a gondolataid?"
"Sehol, pont itt, pont itt" - ismételte, és próbált a legidősebb lányára összpontosítani. "Mit szeretnél, Margaret?"
"Megbocsátasz? Van egy új bará.." - hirtelen befejezte a mondatát, amint Franre nézett, aki jelzést adott a kezeivel és a fejével. "Én ...Van egy csomó házim, és ma akarok végezni mindennel" - javította ki magát egy huncut mosollyal.
"Persze, szívem. A házi nagyon fontos. Le vagyok nyűgözve, milyen komolyan veszed a tanulmányaidat." Amíg Margaret gyorsan elment, Max a fiához fordult. "Brighton, vegyél példát a nővéred fáradozásáról, és menj házit csinálni te is most!"
Brighton tágra nyílt szemekkel nézett az apjára. "Apa, megőrültél? Ő nem... áuu!" A mondat közepén abbahagyta, és fájdalmas arccal Franre nézett. "Ez fáj!" - pisszegett neki.
Maxwell még mindig kíváncsian nézte a fiát. "Ó igen, apa, igazad van. Egyenesen követem Margaret példáját." Mielőtt Maxwell válaszolhatott volna, a fia már felrohant a lépcsőn.
"Brightonnak néha szüksége van rá, hogy az apja keményen beszéljen vele." Maxwell büszke vigyorral nézett Franre. "Igaza van, Mr. Sheffield" - válaszolt, nagyot kacsintva Gracie-re. "Ma igazán megmutatta neki."
Maxwell ránézett a kislányára, amint ő nevetésben tört ki. Fran tekintetére gyorsan lecsendesedett.
"Apu, én is mehetek? Az Operaház Fantomjának filmváltozata 5 percen belül kezdődik" - kérdezte Gracie, és gyorsan betömte az utolsó kanál krumplipürét a szájába.
Max savanyú képpel nézett rá. Még a saját lánya is jobban szereti azt a producert nála.
"Amit mondani akart, az.." - Fran kijavította a kicsi gyereket - "..az, hogy ennek a csodálatos történetnek a musical változatát utálta, és reméli, hogy a film változat jobb, igaz, édes?"
"Nem, Fran, szerettem a mu.." Mielőtt Gracie befejezhette volna a mondatát, Fran felállította a székről, és kikísérte az étkezőből. "Gyerekek, mi?" - mosolygott a főnökére. "Csak fecsegnek."
"Megyek mosogatni" - Niles magyarázta, miközben fogta a tányérokat, és kiment a konyhába.
Kínos csend ütötte meg a szobát.
Fran ivott egy korty narancs-juice-t, miközben lassan Maxwell-hez fordult. Folyamatosan nézte őt a vacsora alatt, és minden alkalommal belenézett a szemébe, Max lesütötte a szemét. Az asztalterítőt nézte.
Jaj, mért nem tud valami könnyed témájú beszélgetéssel előhozakodni? Mindig tudtak könnyedén beszélgetni, nem akármilyen butaságról. És most ettől a délutántól fogva semmit sem tudott szólni. Talán tudna neki mesélni valamit a színházról, ami elég biztonságos lenne. Igen, határozottan az.
"Elég zsúfolt volt a mai nap a színházban" - kezdte, és megpróbált olyan átlagosan nézni, amennyire lehetett.
Fran felcsillantott egy széles mosolyt. "Igazán? Szerintem elég korán hazaért. Nem vártam ilyen hamar."
Látta, amint Maxwell nagyot nyel. Maxwell érezte, amint az arca kimelegszik. Nem, nem volt zsúfoltság a színházban. Korán itthon volt, és akkor kapta rajta Miss Fine-t az irodában. "Akar szeretkezni velem az asztalán?" Elég hely volt azon az asztalon, hogy lefektesse. Biztosan tudta. Vékony testalkata van. A világos bőre pedig gyönyörűen mutatna a sötét faalapon. Pontosan tudta, hogy mutatna. Mintha nem ez a kép lenne már néhány hónapja a fejében. És mindig ott volt az a kacsintás a háttérben. Most Miss Fine előtte tette azt.
"Nos, igen?" - a torka összeszorult. "Milyen volt a napja, Miss Fine?" A kezeivel a szalvétát kezdte cirógatni, amint a fejével egyenesen felé fordult, hogy ránézzen. Sikertelenül próbálta az arcizmait ellazítani.
"Ó, elég csendes nap volt. A gyerekeknek mind dolguk volt ma, szóval lehetőségem nyílt rá, hogy egy kicsit lazítsak..." És várt egy ütemet, mielőtt folytatta volna. "...fantáziálgattam egy kicsit."
Maxwellt majdnem megfullasztották Fran szavai. Nem kapott vagy 10 másodpercig levegőt. Testének minden porcikája legvégső riadóban volt most.
Vett egy mély levegőt. Tisztán kellett most gondolkodnia. Mit kéne mondania? Most Fran el fogja neki mesélni a fantáziálását? Vajon tudja, hogy ő is ugyanúgy fantáziál erről? Hogy másznak ki ebből a szituációból? A feje szédelgett.
"Oh," - próbált kijutni belőle. "Ez egy jó napnak tűnik." Nem mert ránézni.
"Mr. Sheffield?" Fran hangja megint azt a mély, csábító érzetet keltette. Maxnek most fel kellett néznie, Frannel szembenézni. Hiszen egy úriember volt.
Óvatosan kiegyenesítette a hátát, és a fejét felé fordította. Fran elkapta a tekintetét azokkal a mandulabarna szemeivel.
"Igen, Miss Fine?" Minél jobban próbált természetesen beszélni, annál rosszabbul ment. Most belefeledkezett Fran szemeibe. Olyan vonzó, sötét tenger, ami a férfiakat a mélységbe vezeti. Max lejjebb vitte a tekintetét Fran aranyos kis orrára. És aztán az érzéki szájára. A piros rúzs kihangsúlyozta telt ajkait. Mindig kívánatosak voltak.
Hagyd itt abba, Sheffield! Legyél az a felnőtt férfi, aki vagy!
Kierőltetett egy fél mosolyt, próbált természetesen nézni, amennyire lehetett.
Fran kicsit közelebb hajolt hozzá, a feje közel került Max arcához. A hangja lágy volt és mély. "Nem akarja tudni, miről fantáziáltam?"
Ebben a pillanatban Mr. Sheffield arca elvörösödött. Fran azt hitte, Maxnek teljesen elállt a lélegzete. Olyan édes volt idegesen. Látta, amint a kezeit egymásba dörgöli, ahogy mindig szokta, és nem mert egyenesen ránézni. Fran imádta ezt. Ezt az erős és gazdag férfit egy kis flörttel dadogásra bírja. Letagadhatja az érzéseit szavakkal, de ebben a pillanatban minden több volt, mint világos.
"Nos, tiszteletben tartom a magánéletét, Miss Fine." Okos húzás, Sheffield! Jó módja volt kibújni a kérdés alól. Hm, finom illata van, vagy mi? Ez parfüm, vagy csak puha bőrének illata?
Ó, ne kínozd magad, ember!
"Ó, ez a fantázia nem csak rólam szól..." - még közelebb húzódott, mint eddig volt. Az ajkaik csak néhány centire voltak egymástól. Fran érezte a száján Max lélegzetét. Rendkívüli volt.
Max megharapta az alsó ajkát. Mit művel, Miss Fine? Csak barátok. Ezt tisztázta is vele. Most pedig Fran el fogja mondani neki, hogy akarja őt, a legrosszabb értelemben. Hogy tudná letagadni? Ha nem lenne Niles közel hozzájuk a konyhában, és a gyerekek fent, valószínűleg mindent ledöntene az asztalról, és ráfektetné őt a tetejére. Az a csomó a ruháján nem tűnik túl szorosnak. Vajon visel valamit alatta?
"Miss Fine, tudja, ez nem... ez nem lehetséges". Még mindig nem húzta el az arcát a közeléből. Fran elhipnotizálta őt, és nem tudott megmozdulni. Erősnek kellett most lennie.
"Tudom, de... habár remek gondolat... és biztosan Ön is élvezné... hisz olyan mereven néz" - ezzel a kezét Max arcára tette, és megcirógatta az állát.
"Miss Fine, a gyerekek..." - jött ki Maxből. Fran ajkai olyan kívánatosak voltak, és olyan közeliek. Mindennel küzdött, hogy ne kelljen hozzáérnie. De úgy érezte, elveszítette a csatát. Hogy lehetne őt hibáztatni? Fran volt minden férfi álma, és olyan közel volt hozzá. Csak egy kis érintés elég, hogy levegye a lábáról. Ez volt minden, amire szüksége volt.
Mielőtt Maxwell észrevette volna, előrehajolt, és hagyta, hogy az ajkai érintsék Franét. Ezt tudatán kívül tette, és ez arra késztette, hogy még egy lépést tegyen felé.
Fran puha ajka szenzációs érzés volt az övé alatt. Max végigsúrolta a fogaival. Érezte, amint Fran kissé szétválasztotta az ajkait egymástól, Max pedig becsúsztatta az alsó ajkát közéjük. Fran kicsit játszott vele, hogy bevadítsa Mr. Sheffieldet.
Max mindkét kezével megfogta Fran arcának mindkét oldalát, és eldöntötte a fejét. Érezni akarta, milyen forróság áradt a száján belül. Hagyta a nyelvét becsúszni oda, és félúton találkozni az övével. Lágyan összeértek, ahogy hagyta a nyelvét Frané körül végigcsúsztatni. Még egy kis narancs-juice-ra való utalást is ízlelt. De mindenek fölött Őt ízlelhette.
Fran több, mint meglepődött Max viselkedésén. Inkább megfutamodást várt tőle, minthogy megcsókolja őt. A kis fantáziajátéka szemmel láthatóan jobban beindította őt, mint gondolta.
Ez a férfi aztán tud csókolni! Ahogy beférkőzte magát a szájába, az erősen szexuális volt. Nemcsak megcsókolta, szerelmeskedett vele az ajkaival és a nyelvével. Tudta, mit csinál. Fran nem tudta elhinni, hogy az előbb még egy idegroncs volt, és most meg pontosan tudta, hogy tegye élvezetessé számára a dolgot.
Maxnek azonnal vissza kellett vonulnia, különben nem tudná visszatartani magát. Túl jó érzés volt. Testének minden egyes része sóvárgott érte, és ez abszolút nem volt helyénvaló. Nem szabadott volna elkezdenie ezt a csókot.
Lassan elhúzta a fejét a közeléből. Fran szemei felhősek voltak. Max büszke volt, hogy rábírta ezt a gyönyörű nőt, hogy kívánja őt. De ez meg is ijesztette. Fran begyújtotta a tüzet, de Max egy nagy üveg gázolajat dobott még rá. Most pedig égett a tűz kettejük között. Maxnek muszáj volt véget vetnie. Túl veszélyes volt.
"Miss Fine, a maga fantáziája..." - kezdte.
Fantázia, fantázia? Frannek egy kis időre volt szüksége, hogy összeszedje a gondolatait. Miről is beszéltek megint? Ó, igen, épp játszadozott vele.
"Felejtse el, túlságosan..." Max nem találta a szavakat, hogy körülírja. Túl jó volt, túl szenvedélyes, túl... Mit is mondott neki éppen?
"A barátságunk útjába fog ez állni" - igen, ez racionális volt. Jó szóválasztás, ember!
Fran szemöldökráncolva nézett rá. Élvezte, hogy újra visszatértek a játékra. Akármit is mondott Max az imént, Fran tudta hogy érzett.
"Miért? Azt hittem, mindkettőnknek szüksége van rá... és a gyerekeknek is." Max feje kezdett szédelegni. A gyerekek? Mi a fenét kéne nekik kezdeniük ezzel?
"A gyerekek, Miss Fine?" - nézett rá kíváncsian.
"Igen, ők nagyon keményen dolgoztak az iskolában. Egy jó kis bermudai nyaralás mindnyájunknak jót tenne." Mosolygott egyet. Pontosan tudta, mennyire meglepte és összezavarta Mr. Sheffieldet.
"Egy nyaralás, Miss Fine?" - ez hirtelen ütésként érte. "Erről fantáziált?"
"Igen, persze. Mi másról? Tudja, mindig dolgozom magán egy ingyen nyaralásért." A pillantása olyan ártatlan volt, amilyen csak lehetett. "Mit gondolt, miről fantáziáltam?" - kérdezte, miközben megpöckölte Max állát az ujjával.
"Hú, nos" - hebegte. Mi történt? Most egy nyaralásról beszél? Mi van azzal, amit az irodában mondott? Biztosan tudta, hogy meghallotta őt.
"Kihallgattam magát ma délután... és azt feltételeztem..." - abbahagyta a mondatot. Hogy találhatná meg erre a helyes szavakat? Hogy tudna koncentrálni, miközben Fran ujjai éppen simogatták a mellkasát?
"Mit mondtam?" - megint az az ártatlan tekintet. "Csak azt mondtam éppen magamnak, mennyire szeretem a fafaragást az asztalán."
Max szája tátva maradt. "A fafaragást az asztalomon, Miss Fine? Ezt mondta, amikor besétáltam?" Megőrült talán? Majdnem biztos volt benne, hogy valami mást mondott.
"Igen, mért, mit gondolt?" Felállt, és az üres poharát beletette az ezüsttányérba az asztal közepén.
Elsétált pont Maxwell mögött, és a bal füle fölé hajolt. "De ez után a csók után hirtelen teljesen más fantáziáim születtek. Azt hiszem, veszek egy forró zuhanyt..."
Ezzel kisétált, a csípőjét szokásosan ringatva.
Maxwell még ott ült tátott szájjal. Mi történt az imént? A saját fantáziáját vetítette rá az övére?
Semmi ilyesmi nem számított most, csak arra tudott gondolni, hogy Miss Fine a zuhanyzóban van.
Valamit tennie kell ezzel...
Vége
(fordította: franfan03)
(forrás: The Really Unofficial Nanny Home Page, Barb Ritchie's site - Fan Fiction)
Kapcsolódó linkek:
- The Really Unofficial Nanny Homepage - The Nanny Fan Fiction
- FanFiction.net - The Nanny FanFiction
Vissza az írások listájához
Vissza a kezdőlapra
Hírek, frissítések
Sorozat