(frissítve: 2003. április 12., )
Nem áll be a hasonszőrűek után a sorba az új amerikai sci-fi sorozat. Az Időalagút, a Vissza a múltba és az Időösvény hívei sok új vonást fedezhetnek fel a Slidersben. Pedig kézenfekvő az ötlet, amelyre épül: a Földön a mi valóságunkon kívül számos más dimenzió is létezik. A kalandok főszereplői nem az időben utaznak, hanem a különböző dimenziókban. Minduntalan megfordul velük a világ, pedig el sem mozdulnak: ugyanazon a bolygón, ugyanazon a helyen tartózkodnak. Minden dimenzióban másként alakul a Föld története, és a szereplőknek mindegyik világban van megfelelőjük.
Quinn Mallory, a megszállott kis fizikus nagyot csalódik, amikor először kipróbálja a maga által összeeszkábált szerkezetet. Arra számított ugyanis, hogy új világot fedez fel, ha átbújik a hatalmas tölcséren. Ehelyett az ütött-kopott laboratóriumában találja magát. Kint az utcán azonban feltűnik, hogy az autók piros lámpánál indulnak, a zöldnél viszont megállnak. Nem akar hinni a szemének, amikor látja, hogy az egyik plakát Elvis Presley-koncertre hívogat. Tehát mégis sikerült a "siklás"!
Nem marad sokáig titokban Mallory nagyszerű találmánya! Hamarosan hárman lépnek át a csodák kapuján: Mallory, Wade, a barátnője, és Arturo, a fizikaprofeszszor. Az örvénylő tölcsér magával ragadja a ház előtt elhaladó, mit sem sejtő Rembrandt Brown énekest is. A négy Slidernek ("dimenziók között utazónak") számos hihetetlen kalandban lesz része. Előfordul, hogy a fölkeresett dimenzió csak hajszállal tér el a megszokott életüktől, máskor viszont meghökkentő életformába csöppennek. A változatosságnak csak Tracy Torme, a forgatókönyvíró fantáziája szab határt. Torme ötleteinek már hasznát látta az Űrszekerek - A következő nemzedék című sorozat is. Robert K. Weiss, a producer sem új a szakmában. A nevéhez fűződik a Csupasz pisztoly csakúgy, mint a Nagyon különleges ügyosztály című sorozat. Ő volt a Blues Brothers és a Kentucky Fried Movie producere is. Steven Spielberg kedvence, az Arturo professzort alakító John Rhys-Davies szerepelt Az elveszett frigyláda fosztogatói és az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag című filmben.
Az Egyesült Államokban időközben már a Sliders negyedik sorozatát vetítik nagy sikerrel. Idén márciusban a film csaknem tízmilliós nézettséget ért el. Ez újra a toplista élére repítette az időutazás témáját. A Stargate SG-1 sorozat is neki köszönheti, hogy néhány hete hódító útjára indulhatott a tengerentúlon. A Sliders most Európában keres híveket: nemcsak az RTL Klub, hanem a német RTL is most tűzte műsorára.
( forrás: tvr-hét 1997/49. szám;
Sliders - The Hungarian Dimension, 2000. szeptember 4. )
Vissza a cikkek listához
Egyéb cikkek, leírások
Vissza a kezdőlapra
