A kezdet
(frissítve: 2002. február 25., )
A férfi ott állt a szoba egyik sarkában, áldozatát méregetve. Gondolatai az élet értelméről vándoroltak agya egyik zugából a másikba. Lépteket hallott. Egyre közelebb. Vajon ki lehet az - tűnődött -, nem vártam senkit ma éjjel. Mire feleszmélt, egy cseléd kinézetű nő állt előtte, értetlenül kémlelte a férfit és a földön heverő tetemet. John habozás nélkül lőtt, a sugárfegyver eltüntette a nő szívét, tátongó lyukat hagyva a helyén. Rettenetes látvány volt, gyomorfelkavaró, de már hozzászokott. Mégis most félelmetesnek hatott, mert a lyuk kezdett kisebbedni, másodpercről másodpercre visszaszőtte a lány szépséges vonásait. John látta, hisz a ruha nem olvadt újjá.
Amikor a rekonstrukció befejeződött, a cseléd elindult feléje. Torkon ragadta, majd elengedte.
- Most megmutatom neked az igazságot. Ez így nem mehet tovább. - hagyták el a gyengédnek tűnő szavak a kecses ajkat.
Egy órával később az elhagyatott brooklyni utcákat járták. Mindenütt halottak. Alig negyedéve történt a katasztrófa, ami sokkolta a világot. A Kelet erői elsöprő támadást intéztek az Államok ellen, majd más országok irányába is, és úgy tűnt győztek. Senki sem tudott róla, végítéletszerűen hatottak az események. A Föld szinte romba dőlt, napról-napra rosszabbodott a helyzet, és már ott tartanak, hogy az életbenmaradásért sokszor gyilkolni kell.
Így tett John Michael Lowery is, aki egykor jól kereső mérnök volt, szép feleséggel, két picinyke csemetével. De szeretteit elvitte a borzalom serege, a támadás lángja. Amikor megtudta, bosszút esküdött. Bosszút vér és életek árán. Egy órája viszont kezdte megérteni, ez nem helyes.
Ahogy sétáltak Miss Laura-val - ez volt a neve a nőnek, aki időközben átalakult valami harcos-féleséggé -, valami felfokozott csodálat lett úrrá rajta a nő iránt. Ennyire szépet és tökéleteset még sohasem látott. Nem lehet földi teremtmény - gondolta.
- Valóban nem vagyok az. - szólalt meg kissé bátortalanul a lány. - Már hosszú ideje figyeljük a bolygótokat.
- Akkor miért nem akadályoztátok meg ezt a szörnyűséget?
- Nem tehettük. Ennek meg kellett történnie, hogy feleszméljenek a földi népek a több ezer éves alvásból. Ez meg volt írva - ahogy ti mondjátok - a nagykönyvben.
- Valóban?
- Igen... a Föld így nem érdemli meg az embert. Ami az elmúlt években kezdett kialakulni, az tanulságot tett erről. Rémes volt látni, ahogy versengenek egymással a multicégek a nagy haszonért, és eközben egyre nő a munkanélküliség, a szegénység, és halnak meg ezrek-milliók a kisemmizett, fejletlen országokban. Ahogy egyesek lopnak, csalnak, hazudnak, és ez alatt mások szenvednek igazságtalanul bérezve, sírnak a pénzért, tépik egymást a családtagok, és a családok is gyűlöletet szórnak közös létük mezejére. Ahogy szennyezik a levegőt a korszakátmúlt benzinüzemű autók, járgányok, megannyi gép, létesítmény, és vágják ki az esőerdők növényzetét, irtják a fákat szinte minden négyzetméteren. Ahogy eltűnik a hit az emberekből, eluralkodik a kétségbeesett rémület, tüzeket szítnak, lángol minden, ami létezik.
- Sajnos ezzé vált közelmúltunk. Én is éreztem a feszültséget, sokszor sírtam, egyre gyakrabban, de próbáltam leplezni, hiszen ha megérezték volna rajtam, biztos eltiportak volna. Talán érezték is, emiatt lettek semmivé a szeretteim. De nem tehettem ellene, és ez volt a legrosszabb.
- Az emberek egyik legbotránkoztatóbb tulajdonsága a gyávaság. Ezért tartanak itt, ahol most. És szerintem még fognak jó pár év távlatában is. Ha elegen lennének a lázadók, és rendelkeznének elég mersszel, hogy szembeszálljanak a korrupt kormánnyal és vállalatokkal, akkor kedvező változást tudnának elérni, minden ember számára. De persze ez nem könnyű, és nem végbevihető egyik napról a másikra. Meg kell érnie az indulatoknak, és komoly megfontoltsággal kell kidolgozni a lépéseket, nehogy egy apró hajszál miatt elbukjanak.
- Szerencsétlenségünkre nálunk nem igazán így történt. Terrorba futottak a szálak. Mondhatnánk a baloldal volt az erősebb. Olyan dolgot csináltak, amire még évezredek múlva is emlékezni fogunk, feltéve, ha még lesz akkor Föld.
- Lesz. Erről biztosíthatlak. Ennyire nem vagyunk szívtelenek, hogy elpusztulni hagyjunk egy értékes civilizációt. A terror napja lecke volt mindannyiótoknak. Egy elterelő mozdulat. Úgymond jobb irányba terelő. De még nem lépünk, nem jött el az idő. Most figyelünk. Tanulmányozzuk, hogyan megy az átalakulás, merre halad az építés a rombolás után.
- És ha nem fog megtörténni? Ha nem tudunk talpra állni?
- Akkor segítünk. De csak akkor, ha megígéritek, hogy soha többé nem háborúztok egymással. Ha embertársaitokat szeretni fogjátok, és nem lesz gyűlölet, nem lesz hatalomharc, köd az ablakok előtt, üres tekintet a szemekben. Ha egyenlővé alakulnak az egyének, nem lesznek országhatárok, tiltott határátlépés, nem lesz megtorlás, kegyelemtől megfosztás. Ha mindenki hasznos tagjaként épül be a társadalomba, és mindenki azt csinálja, amit szeret. Ha nem lesznek titkok és tabuk. Ha nem bántjátok a természetes környezetet.
- Szerintem menni fog, de nem lesz könnyű mindenkit meggyőzni.
- Tudom. Az idő majd meghozza a szükséges áldozatot.
- Mindenesetre ez az egész úgy hangzik, mintha Krisztus jönne el megváltani a világot. - mondta tűnődve a férfi.
A lány nevetett. Hosszú aranybarna haján lendített egy kicsit az alkonyat szele. Szemei csillogtak. Tökéletes volt még mindig. John már szinte megkívánta a nőt. De tudta, még nem jött el a megfelelő pillanat.
Sötétedett. Ilyenkor félelmetes árnyakkal teltek meg az utcák. Tanácsos volt tető alatt tölteni az éjszakát, bár nem volt egészen biztonságos, de jobb volt, mint céltáblaként járkálni a sikátorok sivatagában.
Laura megállt. Erősen az útitársa szemébe nézett, majd lesütött pillantásába temetkezett.
- Még egy dolgot tudnod kell. Mi vagyunk a megváltók. A mi civilizációnk ősei alkották az univerzumot, a galaxisokat ők indították el babakocsijukban, ők tanították meg járni az atomokat a saját, öncélú útjukon. Szerteszét figyeljük az értelmes életre kelt bolygók szüntelen működését, és ha kell - de csak nagyon végső esetben - beavatkozunk, újrateremtjük az életet, új értelmet adunk neki.
John mosolygott. Érezte a nőből áradó végtelen energiát. Olyasmit élt át, mint addig még soha. Egy földöntúli tudat felemelte, nyomorult létét, egész szellemét megvilágította. A lelke szinte szárnyalt a határtalan örömtől.
- Most mennünk kell.
Laura megfogta a férfi kezét. Minden egy pillanat alatt történt. Az eggyé olvadó testekből áradó világoszöld fényt csak egy éppen arra vetődő csavargó vette észre. Megindult a folyamat.
(2002. február 25.)
Vissza az írások listájához
Vissza a kezdőlapra
Hírek, frissítések
Erica világa